06 március, 2013

Windbeutel (Mini képviselöfánk) torta




Karácsony elött vendégségben voltunk ott kóstolhattam meg ezt a nagyszerü tortát, aminek a receptjét rögtön hoztam is haza magammal.
Az eredeti recept szerint egy esélytelen piskótalapot kellett volna sütni, amit persze én meg is sütöttem, azóta is a fagyasztóban lapul. Már a hozzávalóknál gyanús volt, hogy ebböl nem lesz semmi, nade így jártam. Kénytelen voltam jól bevált  piskóta receptem szerint sütni még egy 2. lapot.

 Hozzávalók a piskótához:
                  
3 tojás
75 g cukor
75 g lisztet
és egy csapott teáskanál sütöport

 a tojásokat nem kell szétválasztani, de ezért minimum 3 percig folyamatosan az elektromos habverö 2 fokozatán habbá felverni, a lisztet és a sütöport  átszitáljuk és összekeverjük, majd  ezt óvatosan a tojáshabhoz adjuk.

Elömelegített sütöben 190 °C-on, alsó-felsö fütéssel,
légkeverésnél 160 °C kb. 18-20 percig sütjük, rácsra téve hagyjuk kihülni.

A krémhez: 4 dl tejszínt
                    2 csg. habfixáló
                    2 csg, vaníliás cukor
                    4 dl tejfölt
                    4 evökanál dzsemfix-el (1:1) összekeverünk.
                    1-2 csg. Windbeutel (Mini képviselöfánk, fagyasztott)


A tejszínt a habfixálóval és vaníliás cukorral habbá verjük, a tejföl a dzsemfix cukorral elkeverjük, majd a felvert tejszínnel összekeverjük, a piskótát tortagyürüvel körülvenni és a krém felét rákenni, a "Windbeutel"-okat, azaz képviselöfánkokat  szépen elosztani a krémen, majd a krém másik felével betakarni, ezt így letakarva éjszakára hütöbe tenni, vagy ki a hidegre. Reggel teleraktam kiolvasztott málnával vagy ha van, akkor friss,  2 csg. tortazselét a tasakon levö leírás szerint elkészítettem 3 evökanál cukorral ezzel bevonom a gyümölcsöt 1-2 órát hagyjuk állni, és a délutáni kávéhoz kész is van.  hmm finom!

 
 
 

2 megjegyzés:

Olgis írta...

Katám!
Profi a blogod. Ennyi különlegesség, ez már majdnem honlap.
Ez a torta meg mesés.Máskor is benézek.

Katica Konyhája írta...

Köszönöm Olgi néni, igyekszem, hogy változatos legyen, de még nagyon az elején járok!