A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egytál ételek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egytál ételek. Összes bejegyzés megjelenítése
19 február, 2016
Rucolás tészta fehérboros tejszínes szósszal
Megint csak küzdöttem a kérdéssel mit is fözzek ma. Aztán röviden voltunk vásárolni és az egyik üzletben a fagyasztós résznél láttam meg ezt a tésztát, anno készételként, amit már csak melegíteni kell. Hozzávalóim voltak itthon, csak egy kis füstölt tarját kellett vennem, így el is készítettem, finomra sikerült.
Hozzávalók: 20-30 dkg széles metélt
1 csokor Rucola saláta
25 dkg Champignon gomba
10 dkg gorgonzola sajt
2-3 dl tejszín
1 dl fehér bor
20-25 dkg fött füstölt tarja
1 cikk fokhagyma lereszelve
2-3 szál zöldhagyma vagy egy kisebb fej vöröshagyma apróra vágva
1-2 teáskanál rizsliszt, vagy finomliszt
só, bors, ételízesítö
zsíradék a sütéshez
reszelt sajt, esetleg parmezán tálalásnál
1. A tésztát készre fözöm, hideg vízzel leöblítem, és szüröbe hagyom lecsepegni.
2. A gombát negyedelem, vagy ha nagyobb 6 felé vágom, hirtelen megsütöm félreteszem.
3. Az apróra vágott hagymát szintén megsütöm,a füstölt tarja kockákkal együtt, majd hozzáadom a gorgonzola sajtot, hagyom, hogy elolvadjon, felöntöm a borral, a tejszínbe belekeverem a lisztet és ezt is hozzáadom, ízesítem a füszerekkel, összerottyantom.
4. Beleteszem a gombát és a tarját, és végül hozzákeverem a tésztát és a megmosott rucola salátát, ha esetleg sürü, akkor még egy kevés tejszínnel vagy tejjel hígítom, mert a tészta mindig magába szívja a nedvességet.
Jó étvágyat kíván hozzá!
29 március, 2015
Savanyúkáposztás-babos egytál
Hozzávalók 4-5 személyre
2 fej vöröshagyma
2-3 cikk fokhagyma
40-50 dkg füsölt tarja
30 dkg száraz bab (elözö nap beáztatva)
50 dkg savanyúkáposzta
só, bors, babérlevél, piros paprika
2-3 dl tejföl (Reg-enorhoz enélkül)
1-2 evökanál liszt (Reg-enorhoz rizsliszttel)
3-4 evökanál zsír, vagy olaj
1.A babot elözö este beáztatom
2.A hagymát apróra vágom a foghagymával együtt, és üvegesre pirítom a zsíron.
3.Rádobom a felkockázott füstölt tarját (ami nem elöfözött) és hozzáöntöm a babot, befüszerezem, a sóval csak óvatosan, mert a tarja is sós, annyi vízzel engedem fel, hogy jól ellepje, fözés közben szükség szerint pótolom a vizet.
4.Hozzáteszem a savanyúkáposztát, amit elötte egy kicsit apróbbra vágok, majd így fö még egy 3/4
órát. Ha van akkor teszek bele egy kevés szárított vargányát (finom ízt ad neki)
5.Közben egy kevés zsíron 2 evökanálnyi liszttel rántást készítek, ebbe reszelek egy kevés fokhagymát, majd egy kevés vízzel és a tejföllel a többihez öntöm és összerottyantom.
Tejföllel vagy apróra vágott lilahagymával és friss kenyérrel tálalom.
Jó étvágyat kíván!

24 január, 2015
Sajtos nokedli maradékból
Általában mindig többet fözök, mint kellene így elkerülhetetlen, hogy marad meg abból a bizonyos ételböl valamennyi. Ha pörkölt, vagy szószos hús féle, akkor lefagyasztom, de köretet, mint pl. a nokedlit már nem szívesen, így most ebböl kreáltam egy egytál ételt, amit salátával megebédeltünk.
A hozzávalókat nem igazán mértem, csak úgy szemre ment minden.
Kb. annyi nokedlim maradt, ami
2 személyre elég köretnek, ehhez jött
egy jó maréknyi reszelt sajt,
(nekem most szeletelt volt, így felkockákztam)
2 db tojás
kb. 5-8 dkg húsos szalonna, amit egy kicsit elösütöttem
só, bors, petrezselyem (szárított, vagy fagyasztott)
a tetejére újra sajt
A szalonnát egy kicsit elösütöttem, majd a fenti hozzávalókat összekevertem a nokedlivel, egy
kivajazott, azaz most két kisebb formába osztottam a tetejére sajtot tettem és 220 fokos elömelegített sütöben addig sütöttem, amíg a sajt ráolvadt és kicsit kezdett pirulni (kb. 20 perc)
Friss salátával ettük, és mondhatom tényleg finom.
Másfajta maradék tésztával is elkészíthetö, biztos úgy is finom.
Jó étvágyat kíván!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








