25 január, 2015

Szoljanka (NDK-s recept)



Ez a specialitás az NKD-s idöre emléketetheti azokat, akik annak idején ott dolgoztak.
Igazából nem más, mint egy maradékokból összedobott savanykás, a korhelylevesre emlékeztetö tartalmas leves. (Eredetileg orosz eredetü, azaz a Wikipédia szerint kelet európai)
Egy internetes recept alapján készítettem és Rostock-i Barátunkkal teszteltettem egy pár évvel ezelött, azt mondta, hogy nagyon finom lett, már csak azért is, mert akkor készítettem elöször és igazából nem tudom, hogy hogy kell ízlenie az eredetinek.
Ma megint csak úgy került, hogy a hütöben már lábatlankodott ez az, így gondoltam, megfözöm belöle ezt a levest, így a jövö héten minden napra van vacsoránk, mert amúgy is azt mondják, minél többször melegítik ezt a levest, annál finomabb, de tényleg van benne valami.

Szóval a hozzávalók: igazából, ahogy írtam is a hütöben található felvágott és sonka,
                                   vagy szalámi nyugodtan bele kerülhet
 Ma nálam a következök kerültek bele:
                              12 dkg húsos szalonna
                              28 dkg szalámi
                              40 dkg füstölt tarja
                              25 dkg párizsi
                                1 piros kaliforniai paprika (lehet kápia is)
                                1 sárga vagy zöld paprika (mindegy milyen)
                              10 db csemege uborka (kicsik)
                                1-1,5 dl uborkalé
                                2 nagy fej vöröshagyma
                                4 cikk fokhagyma (nagyobb)
                               15 dkg paradicsompüré
                               1-2 teás kanálnyi erös pista
                               1 evökanálnyi mustár
                               2-3 babérlevél
                               1-2 teáskanálnyi ételízesítö
                               só, bors, étolaj
                               2 evökanál liszt
                               1 fél citrom leve,vagy ecet
                               Esetleg 20-30 dkg gomba apróra vágva és elösütve.
                               Tálaláshoz: citrom karika és tejföl
Elkészítem a hozzávalókat, azaz felkockázok mindent,
Egy 6-8 literes fazekat elökészítek, és egy Wokot, vagy Teflont.
Elöször a hagymát és fokhagymát pirítom meg egy kicsit, majd beleborítom a fazékba, majd a többi hozzávalót is, kis adagokban elösütöm, és mindent a fazékba borítok.
Beleteszek mindent és felöntöm annyi vízzel, hogy azért elég sürü legyen, de azért leve is maradjon a végére (nekem ez a mennyiség összesen kb. 6 liter lehet) lassan forralva 1 órán keresztül fözöm.
Kevés olajon, a 2 evökanálnyi liszttel világos rántást készítek, és a levesbe belekeverem, és még egyszer összeforralom.
Fogyasztás elött érdemes 3-4 órát állni hagyni, hogy az ízek összeéredhessenek.

Citromkarikával és egy kleccs tejföllel tálalom.

Jó étvágyat kíván!





                             
                       

1 megjegyzés:

Gicza írta...

Kedves Katica!
Ma ismét Soljanka készült nálunk, ami nem csak a volt Keletnémet területen állja a sarat, de mikor Bajorban éltem, ott is szívesen ültek le munkatársaim, ha ilyen (kis adagban nem készíthető) étek volt Magyarországról Szászföldre szakadt, onnan Bajorba eltévedt asztalomon teríteken :)
Hasonlóan készítve, mint azt itt olvastam.
Talán annyival egészíteném ki a receptet, hogy itt (Drezda) úgy tanították nekem, a legfűszeresebb hozzávalót pirítsam át először, s ezt az alap zsiradékot használjam (utánöntve/frissítve) mindegyikhez. Így már a pirítás alatt kap a pl. parizer is kis szalámis-fűszeres "beütést" :)